Korunk mélyreható változásairól szólva nem akarjuk említetlen hagyni a tömegkommunikációs eszközök napról napra növekvő jelentőségét, sem ezeknek a gondolkodásmódra, az ismeretszerzésre, a társadalmi intézményekre és az egész társadalom változására gyakorolt hatását.
A tömegkommunikációs eszközöknek kétségkívül számos pozitív hatása van, hisz segítségükkel a Föld minden pontjáról szinte azonnali információkhoz jutunk; legyőzve a távolságokat kapcsolatot teremtenek az emberek között, elősegítik a világ egységének ügyét azzal, hogy lehetővé teszik az információk, a művészet és a kultúra szélesebb körű terjesztését.
Egyúttal azonban működésük természeténél fogva egyfajta újszerű hatalmat is kezdenek jelenteni.
Akkor hát hogyne tennénk föl a kérdést: kik a valódi irányítói ezeknek az eszközöknek, mik a célkitűzéseik, mi mindenre támaszkodnak e célok elérésében, s végezetül milyen következményekkel jár tevékenységük az egyéni szabadság gyakorlására, valamint a politikára és az ideológiára, vagy akár a társadalmi, a gazdasági és a kulturális életre?
E tömegkommunikációs hatalom birtokosait igen súlyos felelősség terheli: el kell számolniok úgy a terjesztésükre bízott információk hitelességéről, mint az ezáltal felkeltett igényekről és kiváltott hatásokról, és végül az általuk népszerűsített értékekről.
Mindezeken túl a televízióval a tájékozódás egészen egyedülálló módja bontakozik ki, a kultúrának valamiféle új formája vetül elénk: az úgynevezett képi kultúra.
Nyilvánvaló, hogy az államok vezetése nem hagyhatja figyelmen kívül a tömegkommunikációs eszközök növekvő befolyását, sem pedig azokat az előnyöket és veszélyeket, amit ezek használata a társadalom valóságos fejlődésében és gyarapodásában jelent.
Ebből adódóan az államvezetés kötelessége, hogy a közjó szolgálata mellett álljon ki, vagyis a hasznos kezdeményezéseket, valamint az olyan személyeket és csoportokat támogassa, akik és amelyek az emberi személyiség és a közösség alapvető értékeinek védelmezésén fáradoznak.
És még az is az államvezetés dolga kell legyen, hogy megfelelő intézkedések kezdeményezésével gátat vessen mindannak, ami már eleve, jellegénél fogva ártalmas a közösségre, melynek kontinuitása a természetes társadalmi fejlődést megalapozó értékeknek mintegy a hordozója.
VI. Pál pápa – 1971. Octogesima adveniens 20.
Simonológia 